Határtalanul Észak-Erdélyben
A Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskola 7. évfolyama, 32 tanulóval 2017. október 4-6 között kiránduláson vett részt Észak-Erdélyben a Határtalanul program támogatásával.
Utunkat Nagykárolyban kezdtük, ahol idegenvezetőnk megismertetett a Károlyi-család és a kastély történetével. A kastély leghíresebb gazdája a Rákóczi szabadságharc fegyverletételénél szerepet játszó Károlyi Sándor volt.
Innét Érmindszentre – ma Ady Endre – utaztunk, ahol Ady szülőházát és a később – 1896-ban- épített kúriát tekintettük meg. Számos relikviát felfedeztünk, s az itt látott- olvasott idézetek is ismerősként csengtek. Rövid műsor formájában megemlékeztünk a költőről, felidéztük életének jelentős eseményeit, majd megkoszorúztuk a költő szobrát.
>
>>
Iskolánk hosszú évek óta erdei iskolát szervez a hatodik évfolyamos tanulóknak a tavaszi időszakban. Az ötnapos tábor alatt diákjaink megismerkednek hazánk kulturális kincseivel és természetközelben élnek.
>
>>>
A tábori élmények minden gyermek számára meghatározóak az önállóság terén is, valamint az érzelmi élet terén is. Az alsósok életében különös jelentőséggel bír, hiszen ez az a néhány nap, amikor először elszakadnak szüleiktől. Önállóan kell rendezniük a holmijukat, kezelni a költőpénzüket, csak magukra számíthatnak az öltözködésnél.